Hírek
2011. November 21. 09:24, hétfő |
Helyi sport
Forrás: carbonexkc.com
Ismét két mérkőzés egy hét alatt
November 23 – án, szerdán 18 órától Orosházán folytatja a Budapest Bank Liga küzdelemsorozatát a Tatabánya Carbonex KC.
Néhány nappal később, november 27 – én, vasárnap 18 órától pedig a tavalyi EHF – Kupa győztes Frisch Auf! Göppingen együttesét fogadják a tatabányai fiúk.
Debre Viktor együttese jó sorozatot tudhat a háta mögött, hiszen legutóbb szeptemberben kaptak ki a tatabányai fiúk. Harsányi Gergelyék 10 bajnoki mérkőzésből mindössze kétszer, a Balatonfüred és a Csurgó ellen szenvedtek vereséget. Mindez mellett a POAK Thessaloniki elleni EHF – Kupa mérkőzéseit is megnyerte a Carbonex.
Az Orosháza az eddigi tíz bajnoki mérkőzéséből mindössze három alkalommal – a FTC/PLER, a Pécs és a Mezőkövesd ellen – tudott nyerni. A Carbonex szerdai vendéglátója kikapott a Veszprémtől, a Szegedtől, a Gyönygöstől, a THAC – tól, a Balatonfüredtől, a Kecskeméttől és az első fordulóban Tatabányán is.
A Földi Imre Sportcsarnokban, a nyitó fordulóban 31 – 22 – es eredmény született. Akkor Harsányi Gergely 11, Lele Ákos 7 gólig jutott. Az orosházi csapatból az 5 gólos Goran Dukic volt a legeredményesebb.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
